Akciócsoport most!

16. nap

Reggel workshoppal indítottunk, mindenki dolgozgatott a saját feladatán; úgy döntöttem hogy a legkevesebb kárt az ajándékkészítésnél tudom okozni (kis kagylóhéjakat gyűjtöttünk hogy megfessük őket valamilyen figurával). Nem tudom hogy hogyan fogjuk odaadni az óvodásoknak a kagylókat, ha véletlenszerűen csak kapnak egyet akkor lehet hogy megkeresem azt a három szerencsétlent aki az enyéimből kapott és veszek nekik egy kárpótlás fagyit. Bár lehet h tetszeni fog nekik hogy modern nonfiguratív képpel díszített kagylót kapnak. Akkor meg nem fogom bevallani hogy teknőst akartam festeni de nem igazán sikerült.

Vigasztal a tudat hogy a többiek se nagyon jók, a Gitáristen egy A4-es lapra felrajzolt egy élethű Narutót aki félig átalakult rókaistenné hogy ezt mennyire fogják szeretni a gyerekek. Yusuf hozzávágott egy kagylót hogy akkor másolja rá, 2x2 centin nem nézett ki annyira királyul. Kb mint az én teknőseim. Kalina egész ügyes is lehetne de minden egyes élőlénynek befesti  az auráját is ezért minden rajza úgy néz ki mint egy hal alakú szivárvány.

Mikor elegem lett a kreativitásból lementem a tengerbe fürdeni, Yusuf mondta hogy vigyázzunk, ne ússzunk mélyre de én legalább 15 méternyire eltávolodtam a parttól. Szeretek veszélyesen élni.

Délután törökóra közben jött egy telefon hogy találtak egy sérült teknőst, eltalálta a fejét egy motorcsónak rotorja, a halétterembe vittek. Azonnal felvettük a teknősmentő lelkesedésünket, a kisbusszal percek alatt a helyszínre értünk és jól körbeálltuk a szerencsétlen állatot.

Letakargatták egy ronggyal, azt tudtuk locsolni hogy ne száradjon ki meg vártunk hogy megérkezzen az állatkórház. Nem igazán lehet leírni hogy mennyivel igazibb így egy teknős mint mikor képeken látja az ember vagy mikor 200 méterre a tengerben úszkál, hallani ahogy hangosan szuszog, meg lehet érinteni a nyakánál a bőrt ami nem kemény mint amilyennek tűnik hanem mint az öreg emberek bőre, puha és ráncos. Tehetetlen érzés hogy nem tud rajta segíteni az ember mikor próbál odébb csúszni a tenger felé, csak hessegetni a legyeket a fejsebéről. 20 perc várakozás után megjött az autó, beemeltük a platóra és elhajtottak. Azt mondják 50% esélye van arra, hogy túlélje.

Délután a fele csapat bement a városba, az olaszok meg én kimentünk a tengerpartra ahol a helyi gyerekekkel játszottunk, Luca élelmesen megíratta velük a törökháziját, bár lehet h nem jár jól mert a srácok törökül remekül tudnak de angolul nem annyira.
Én félelemmel vegyes tiszteletet tudtam kiépíteni azzal hogy a vakbélműtét után maradt hegről elmeséltem nekik hogy milyen (győztes) késpárbajban szereztem. Tudtam, hogy egyszer még hasznos lesz ez a történet csak meg kellett találni a 12 éves célcsoportot.

Este jött a hír hogy lehet hogy mégis tudunk menni az érkezési tréningre, ez arról szól hogy az EVS többi törökországi önkéntesével elmegyünk 5 napra egy négy csillagos szállodába és tovább nem figyeltem mert a négy csillagos szálloda engem megnyert az ügynek. Mindenesetre most mindenki gőzerővel tölti a jelentkezési lapot, Angela Donatellónak írta be a vezetéknevét; remélem pluszpont hogy ennyire rá van állva a teknősökre.