40. nap (mondjuk.kb.)
Reggel érzékeny búcsút vettünk az összes kínaitól (főleg Bruce-tól akinek hosszú haja és fegyverfétise van), és megindultunk hazafelé.
Elsőre egy kicsit megijedtem mert egy 10 személyes kisbusz szedett össze, de szerencsére átszálltunk egy normális buszba, olyan törökös, ami itt dícséret, wifi, kávét szolgálnak fel és mindenkinek van saját tévéje. Mondjuk a filmválaszték erősen korlátozott, mikor megpróbáltam megnézni a Captain Philipst egyszerre két feliratot is kaptama hozzá. Az egyik kínai volt a másik meg ugyan angol de az Éhezők viadalához tartozott.
Végül kiegyeztünk egy Elysiumban ami angolul beszélt nagyon halkan és olyan akcentussal hogy amit hallottam azt se értettem. De legalább elment vele 2 óra az útból.
Kazanliban legalább a helyi gyerekek örültek nekünk, a többiek közül csak a gitáristen arcán láttam azt a gyermeki lelkesedést amit vártam megérkezésünk kapcsán.
Még itt vannak a Gaziantepi önkéntesek, csináltak tábortüzet a parton biztos nagyon hangulatos lett volna ha nem vagyok meghalva, így inkább elmentem lefeküdni. Hajnali háromkor visszajöttek, a gitáristen felkapcsolta az összes lámpát, üvöltve megérdeklődte hogy alszom e és ha igen akkor miért válaszolok. Utána kedvesen egy fél órán keresztül felajánlotta hogy aludjak együtt az egyik önkéntes sráccal mert nincs elég hely. Husszem nagyon hiányoztál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése