VAKÁCIÓ

60. nap

Hát vége van. Most lehetne az, hogy leírom az utolsó napon mi történt, hogy délelőtt tényleg elment a víz a másik lakásból is, hogy elmentünk még utoljára dönerezni, hogy még egyszer végigmentünk a parton, hogy a végén csak sírtak a lányok, hogy meg vagyok áldva a gitáristennel és egészen Isztambulig elkísért. Vagy írhatnék arról is, hogy mi fog hiányozn:i reggel a tengerre hangjára ébredni, egy borzalmas kávé társaságában hajnalban blogolni, játszani a gyerekekkel akik mindent amit csinálsz feltétlen ámulattal figyelnek, este meginni egy sört az erkélyen miközben a nap lassan lemegy a város mögött, éjszaka sétálni a parton és figyelni hogy hátha egyszer egy szerencsétlen teknős tényleg segítségre szorul, elmenni valahova közösen enni, vagy egyszerűen csak hallgatni hogy milyen szürrealisztikus dolgokról tudnak a többiek órákon keresztül beszélgetni. Vagy csak egyszerűen csak írhatnék a csoportról is, két hónap alatt mindenkitől kaptam jót és rosszat is, de így a végén senkire nem mondanám hogy nem kellett volna a csapatba. Persze írhatnék mindenféle nagy szavakat is a lezárás kapcsán, hogy mennyit tanultam elfogadásról, toleranciáról mennyire megismertem magamat és mennyivel jobb ember lettem, nagy szavakat barátságokról és életre szóló élményekről.

De így hajnali háromkor az isztambuli reptéren félig halottan nem fogok ilyeneket írni. Különben is hülyén néznék ki ha véletlenül megkönnyezném az emlékeket.

Nem olvastam vissza egy blogbejegyzésemet sem. Nem tudom hogy milyennek írtam le ezt a két hónapot. Ismerve a stílusomat valószínűleg a gúnyos elégedetlenség lehetett a fő irányvonal. De minden nehézség és hülyeség ellenére élveztem ennek a két hónapnak minden napját, és egy pillanatig nem bántam meg hogy belevágtam.

Á az utolsó bejegyzés utolsó bekezdése. Ide kéne valami nagyon mélyet írni ami megmarad az olvasókban és legalább egy kis könnyezésre készteti őket. Azt hiszem erre a legalkalmasabb ha felidézem a Gitáristen elköszönését:

„Im Houssem, 21 years old. I came here as a tunisian man, and i leave as a tunisian man.”

 

AKÁCIÓ

Ó az utolsó teljes nap krónikája. Ha jobb az idő most tuti annyi lenne hogy egész nap a parton napoztam és már nagyon szép barna vagyok. De az idő szar volt, esett az eső és fújt a szél. Szar ügy.

Napozás és főzés helyett bementem a faluba ebédelni, sőt még két doboz török édességet is vettem, bár nem tudom hogy fog beférni a táskámba úgy hogy ne essen szét a papírdoboz. Mikor visszatértem a lakásba egyrészt ott volt a másik csoportból egy srác aki volt ugyanezen a teknősmentős programon és visszajött nosztalgiázni; másrészt ott voltak a vízművek emberei hogy most ebben a lakásban is elzárják a vizet. Negyed óráig szerelték a főcsapot, eláztatták a lépcsőházat és nagy büszkén elmentek. De vizünk továbbra is van. Nem mintha panaszkodnék.

Este búcsúbuli volt az étteremben, (valahogy Luca csaja is odakeveredett) nem kimondottan az a party hangulat, kis török tánc kis alkohol de senki sem sírt milyen búcsúbuli az ilyen.

Mondjuk nekem is vannak remek ötleteim mint 5 óra alvás után felkelni és blogot írni úgy hogy az éjszakát már az Isztanbuli reptéren töltöm.

KÁCIÓ

58. nap

Elég rohanós lett a reggel, Kalina háromnegyed kilenckor kopogott be hogy akkor ugye tudjuk hogy fél tízkor indulás van. Persze a két hónap alatt most volt az első alkalom mikor a fél tíz tényleg fél tízet jelentett.
Mindegy elmentünk Mersinbe hogy találkozzunk a másik csoporttal; meglátogattuk a városházát (enyhe deja vu), de ezúttal magával a polgármesterrel találkozunk. Mondjuk Ő a törökös pontossághoz tartotta magát de ez a fél óra várakozás olyan otthonos volt a reggeli pontossághoz képest. Végül semmi érdekeset nem mondott, de a végén kaptunk csokitojást és csinálhattunk közös képet a polgármesterúrral. #Bestdayever.
Ebédelni elvittek a hotelbe ahol a másik csoport lakik, itt beszélgettem Luca jelenlegi kiszemelt nőjével. Luca mindig kiszemel valakit akibe nagyon szerelmes lesz de aztán az esetek nagy részében egy szót se beszél velük.Na ezzel a csajjal beszél, így az egész csapat azért harcol hogy összejöjjenek. Kivéve a Gitáristen aki nem veszi a lapot és folyamatosan menne velük ha nem fognánk le.
A csaj amúgy operaénekesnek tanul és megmondta hogy szükségtelenül magas vagyok. OK.
Sajnos még nem volt vége a programnak, a környezet napja alkalmából az IQ fighterek csináltak transzparenseket (fantasztikusak: van sablon  "SOS turtles", van kicsit buta "Safe me" és van kicsit erős "Dont throw your FUCKING garbage on MY earth"), ezekkel kellett a helyi plázában tüntetni. Szerencsére én lecsaptam egy elég ártatlan "június 5, a környezet napja" feliratúra így nem égtem annyira. Bár olyan profi sosem leszek mint Georgiana aki elment shoppingolni a tüntetés helyett.

Este olyan erős szél fújt hogy inkább nem mentünk teknőst menteni, ilyen hullámzásban úgysem tudnak kiúszni a partra. Gondolom.
Ja a mi lakásunkban nincs víz tegnap óta de ezt a másfél napot fél lábon is. A repülőről csak nem dobnak le mert büdös vagyok.

ÁCIÓ

Tegnap nagyon sok dolog történt (kitöltöttem a final reportot, még viccesebb mint a YouthPass) sajnos most nem tudok beszámolni egyikről sem mert tegnap hajnali kettőkor sikerült írni hogy ma fél tízkor indulunk. Sajnos ez az üzenet senkinek nem jött meg mert kettőkor már rég aludtunk így most volt fél óránk hogy felkészüljünk és induljunk. Azért jellemző hogy nekem van időm blogot írni.

CIÓ

56. nap

Reggel (jó kit akarok átverni 11 kor keltünk, szóval olyan dél körül) bementünk Lucával Mersinbe hogy ajándékot vegyünk. Nem volt egy nagy siker, Luca végül semmit nem vett, én viszont beszereztem egy remek hűtőmágnest, már látom mennyire fog neki örülni az egész család.
Viszont kipróbáltuk a Mekit ahol egyfolytában Török Hetek van, Luca szerint Atatürk menüt ettünk, szerintem Alatürka volt de nem veszünk össze azon hogy nem tud olvasni. Amúgy is, az ember itt mindenhol Atatürkbe botlik, van is egy remek játékunk, ha bemegyünk egy szobába/boltba/bárhova, az nyer aki először megtalálja Atatürk képmását (Atatürk zászló, Atatürk sál, Atatürk bögre, Atatürk és a himnusz című sablonkép stb....)

Délután a másik csoport jött Kazanliba, tartottak egy előadást a helyi gazdáknak ami számomra végtelenül érdektelen és legalább ugyanennyire unalmas volt. A legjobb kérdezz-felelek szekció volt, a gazdák törökül mondtak valamit, Seyhan lefordította angolra aztán a választ vissza törökre. Az egyik gazda nagyon szépen beszélt, a többi farmer meg is tapsolta az IQ fighter csoport meg csatlakozott a tapsviharhoz, nagyon felemelő volt. Mondjuk mikor Seyhan lefordította kiderült hogy kb elküldte a fenébe az egész előadást de hát annyi baj legyen, nagyon szépen mondta, járt a taps.

Éjjel elmentünk velük teknőst menteni, nagyon professzionális , egyes sor, senki nem beszél, ha meglát a vezető egy teknőst akkor mindenki leguggol és négykézláb oda lehet osonni megnézni de nagyon óvatosan.
Mi is pont így szoktuk csinálni. És nem haltunk meg a röhögéstől mikor harminc ember kezdett el nagyon lassan odanégykézlábalni a szerencsétlen teknős köré.
Kicsit lassú volt a professzionális módszer, egy óra alatt nagyjából 300 métert sikerült megtenni, aztán a másik csoportnak már késő volt és hazamentek aludni. Mi meg másfél óra alatt leellenőrizünk a maradék négy és fél kilométeres partszakaszt.
Hiába nem vagyunk elég professzionálisak.

IÓ

55. nap

Nem volt elég szép idő ahhoz hogy bármi értelmeset csináljuk, ezért elkezdtem a kötelezőt; a program végén kapunk egy YouthPass nevű valamit amiben igazolják hogy részt vettünk ezen a projekten. Ez eddig oké is lenne, de van benne 8 referencia amik szerint értékelni kell az önkéntest
1. Az anyanyelven folytatott kommunikáció
2. Az idegen nyelveken folytatott kommunikáció
3. Matematikai kompetenciák és alapvető kompetenciák a természet- és műszaki tudományok terén
4. Digitális kompetencia
5. A tanulás elsajátítása
6. Szociális és állampolgári kompetenciák
7. Kezdeményezőkészség és vállalkozói kompetencia
8. Kulturális tudatosság és kifejezőkészség

A nagy probléma hogy kitalálták hogy mindenki értékelje saját magát, E/3 személyben. Ez egyrészt marha idegesítő ki a fene ír magáról E/3-ban másrészt a megadott kompetenciák fele nettó bullshit(a tanulás elsajátítása WTF?) a másik felének meg semmi köze a projektünkhöz (bár lehet hogy matematikai kompetencia hogy tudom hogy 20 lírából 4 sör meg 2,5 liter kóla kifér és még marad is 50 figyingem). A végére kicsit meguntam, a 7. pontra sikerült annyit beírnom hogy "He is creative".
Mindegy a gitáristenénél nem lesz rosszabb, ő csak kimásolta a segédkérdéseket és átírta magára (képes volt az önkéntes csoportban dolgozni?------> Houssem képes volt csoportban dolgozni)

Ebédre Luca főzött, valami nagyon speciális ragut, előző nap már 4 órán keresztül dolgozott vele, kis lángon főzés, aprólékos fűszerezés stb... Egy napig hagyni kell a hűtőben érni és utána már csak serpenyőben kell megmelegíteni.
Tanulság a jövőre Lucának hogy a serpenyőt nem szabad a horpadt oldalával kifelé feltenni a tűzre mert esetleg lecsúszik.

Jó a történethez hozzá tartozik hogy csak fél adagot melegített egyszerre így senki nem halt éhen szerencsére.

Este teknőst mentettünk, szerintem mindenki érzi hogy teljesen értelmetlen így hogy még csak kutyák sincsenek de gyakorolni kell a professzionális sétálást mert elvileg ma jön a másik csoport hogy megnézzen minket munka közben.

Ó

54. nap

Azért jó délben kelni mert az embernek nem kell foglalkoznia a reggelivel, rögtön lehet az ebéddel kezdeni. Ami mondjuk nem hátrány ha mindig elfelejt bevásárolni előző nap.
Angela úgy döntött hogy mindenképp ki akarja próbálni a török pizzát, Georgiana meg én is vele mentünk Mersinbe hogy találjunk egy helyet ahol ehetünk. Érdekes úgy keresni egy ételt hogy nem tudod hogy hogyan néz ki, gyakorlatilag az összes étteremnél, kebabosnál és pékségnél megálltunk hátha látjuk kiírva. Nem láttuk. De nagyon segítőkészek voltak, a következő sarkon jobbra, utána 100 méter egyenesen. De valószínűbb hogy csak ezt a mondatot tanulták meg angolul mert bárhol voltunk a városban ugyanezt mondták. Végül egy srác elkísért az étteremig, annyira nem volt bonyolult, a helyet úgy hívják hogy "Alibaban" és ott van közvetlenül a Burger King mellett. Talán ha ezt mondják a hülye 100 méterük helyett........
A török pizza amúgy gyakorlatilag vékony tésztás melegszendvics, semmi különös. De legalább mikor a lányokkal megyek étterembe a teára meghívnak a pincérek.

Ebéd után bementünk a bazársorra, sajnos ez még mindig nem a turistabazár, ahol tradicionális török ruhákat lehet venni; inkább a másolt filmes, hamisított ruhás vonalon mozog. Veszek is egy kamu Converse cipőt 30 pénzért, legyen emlékem a bazárról.